A versenyzői magatartás alapszabálya, hogy a résztvevőknek úgy kell a versenypályán és a bokszutcában vezetniük, hogy ne veszélyeztessék versenyzőtársuk vagy más résztvevő biztonságát. Viselkedj úgy a pályán, ahogy Te is elvárnád, hogy veled szemben viselkedjenek!

Akár motorral, akár autóval merészkednél a versenypályára, az “elsőbálozás” mindig izgalommal jár. Hogyan kezd el, mire figyelj? Íme a részletek kezdőknek és rutinos pályalátogatóknak egyaránt, a 2022-es aktualitásokkal kiegészítve. Alapvetően a motorosokra sarkítjuk ki ezt a hírt, de a cikk végén az autósoknak is adunk jó pár támpontot.

 

Bevezető:

Kedves Motoros és Autós Barátaink! Mikor pályára hajtunk, közös érdekünk, hogy biztosak lehessünk benne, hogy nem csak a saját gépünk, de a többi velünk sportoló társunk „vasa” is megbízható és biztonságos állapotban van és mindenki betartja a pályamotorozás vagy a pályaautózás előírt feltételeit, szabályait. Összeírtunk ezért egy rövid technikai szabályzatot és egy házirendet. Kérjük, hogy aki komolyan gondolja a pályázást és szeretne velünk edzeni, ezek az előírások szerint készítse fel a motorját / autóját a szezonra és olvassa át, tartsa be a szabályokat. Felhívom figyelmeteket, hogy ezek a szabályok olyan előírásokat, módosításokat és viselkedési rendet tartalmaznak, amik kizárólag a biztonságot szolgálják és Titeket, résztvevőket védenek! Nem bonyolult szankciók, hanem tippek és javaslatok egy élvezetesebb és biztonságosabb szabadidő eltöltés kedvéért!

Letölthető segédletek:

  • Gyorsasági Motorversenyzés Szabályai tananyag pdf.:ITT
  • MAMS alapkiírás: Feltöltés alatt!
  • MAMS technikai szabályzat: Feltöltés alatt!
  • Licenc kérdések: ITT
 

Az előírások betartásának ellenőrzése érdekében minden résztvevő köteles az adott pályanapon az első pályára menetel előtt egy úgynevezett „gépátvételen” bemutatni a motorját / autóját, illetve a bukósisakját a Technikai Ellenőrnek. Ha ezen a gépátvételen vagy akár már az edzéseken vagy a versenyen egy Műszaki/Technikai Ellenőr bármilyen hibát észlel valamelyik versenyző motorján / autóján, ami veszélyt jelenthet a résztvevőre saját magára vagy versenyzőtársára, azonnal kizárhatja azt a rendezvényen való részvételből. Ugyan úgy kizáráshoz vezet az is, ha nem tartod be a viselkedési rendet vagy nem megfelelő a védőruházatod.

Legyen még biztonságosabb a motorsport! Lássuk hogyan készítsd fel magad és a motorodat te is a 2022-es szezonra! Ha valamelyik előírás nem teljesen egyértelmű vagy nehezen tudod csak kivitelezni, gyere el nyugodtan és a helyszínen segítünk! Szigorúságunk fokát „Türelmi Idő” kifejezéssel jelöltük az egyes kategóriák alján!

Kezdjük a saját védelmeddel: védőfelszerelés és bukósisak

  1. A versenyzőknek direkt gyorsasági motoros felhasználásra gyártott védőfelszerelést kell viselniük, külön bőr vagy egyéb protektorral felszerelve a fontosabb pontokon, mint térd, könyök, váll, csípő, hát!

    Magyar Kupa és az Országos Bajnokságon való részvétel esetén kizárólag verseny bőr overál az elfogadott! Edzésre jöhetsz protektoros egyéb ruházatban is, de a farmer hatású megoldásokat nem szeretjük, mert ha minőségi motoros felszerelések is, a sportbírók nem tudják eldönteni, hogy csak a vasárnapi levis-van rajtad vagy valóban védve vagy rendesen, ezért ki fognak inteni…

  2. A versenyzőknek direkt gyorsasági motoros célra gyártott csizmát és kesztyűt kell viselniük, mely a ruhával kiegészülve a nyaktól lefelé teljes védelmet biztosít. 

  3. Bőrhelyettesítő anyagok használata csak akkor megengedett, amennyiben a technikai igazgató ellenőrizte és engedélyezte azt, ezért, ha ilyen ruházatod van, kérlek azt is mutasd be a gépátvétel során!

  4. A gerincvédő használata kötelező!

  5. Kemény mellkas-protektor ajánlott!

  6. A versenyzőknek jó állapotú, sérülésmentes bukósisakot kell viselniük, mely méretben tökéletesen illeszkedik és megfelelően rögzíthető. Dupla „D” gyűrűs rögzítés nyomatékosan ajánlott! Csatos, gyorskioldós rögzítés csak akkor megengedett, ha a technikai igazgató ellenőrizte és engedélyezte azt! 

  7. A bukósisakoknak teljesen zártnak kell lenniük és meg kell felelniük az elfogadott nemzetközi szabványoknak.

  8. A bukósisak plexijének szilánkmentes anyagból kell készülnie és sérülésmentesnek kell lennie. Az eldobható plexi-fólia (TEAR-OFF) engedélyezett 

  9. Bármilyen, a versenyző védőfelszerelésének alkalmasságát, állapotát illető kérdésben a Technikai Igazgató hivatott dönteni. Döntése meghozatala előtt a rendezvény szervezőjével köteles egyeztetni

„Türelmi Idő” ruházat: A megfelelő védőfelszerelés életet ment! Ezért a ruházatban szigorúak leszünk, ha nem felel meg a biztonsági előírásoknak, akkor sajnos nem engedhetünk pályára!

A motorodra vonatkozó biztonsági előírások: kötelező és opcionális átalakítások

Utcai, hobbi-pályázóknak az első alkalommal a helyszínen segítünk, ne rettentsen el senkit ez a pár biztonsági beavatkozás! 

  1. Az olajbetöltő és leeresztő csavarokat, valamint az olajszűrőt dróttal kell rögzíteni. Hidd el, a legtöbb esetben a pályára jutó olajat egy nem jól meghúzott olajleeresztő okozza… ments meg magad ettől 3 drótozással.

  2. Hűtőfolyadékként csak tiszta vagy desztillált víz engedélyezett, adalékként használható a hivatalos gyártó által előállított kenést biztosító adalék. Fagyálló folyadék nem használható, mivel a pályára kerülve csúszik! a fagyálló csúszik. Ezért ez az elvárás. Önellenőrzést várunk el tőletek, ezt a feltételt csak kiemelt esetekben ellenőrizzük.

  3. A kipufogórendszernek hangtompító dobbal kell rendelkeznie. Reszelt, üvöltő, levágott, márkajelzés nélküli dob nem megengedett.

  4. Minden motornak két egymástól függetlenül működő fékrendszerrel kell rendelkeznie. Azaz mind az első, mind a hátsó féked határozott nyomásponttal, tökéletesen működjön!

  5. Tilos bármiféle veszélyes, hegyes, sérülést okozó tárgynak vagy éles saroknak kilógnia a motorodról. A kormányvégnek zártnak kell lennie. 

  6. A féknyerget rögzítő csavarokat biztosítani kell például az erre a célra megfelelő csavarrögzítővel. Utcai, Hobbi-pályázóknak a helyszínen segítünk! Drótozhatod is!

  7. A közép- és oldalállványokat át kell vizsgálnod! Véletlenül semmilyen körülmények között nem nyílhat le! Érdemes kábelbiliccsel rögzítened. Egy mélyebb döntésnél kinyílhat és kiemeli a motort, aminek esés a vége.

    Magyar Kupa és Országos Bajnokság részvétel esetén a közép és oldalállványokat le kell szerelned

  8. A visszapillantó tükröket el kell távolítani vagy le kell ragasztani / fedni. 

  9. Fényszórót, irányjelzőket, stb. el kell távolítani vagy le kell ragasztani / fedni, szilánkosodás ellen biztosítani kell.

  10. A gázmarkolat elengedése esetén automatikusan vissza kell térnie zárt állásba. 

  11. A kormányon kötelező pirossal jelzett, működő vészleállítónak kell lennie. 

  12. „Monyák” dolgok ne legyenek a motorodon, azaz általánosságban csak motor alkatrészek alkalmazhatóak (pl. fékkar, műszerfal). 

  13. Minden alkatrésznek megfelelően rögzítettnek kell lennie. Nem „lafoghat, lötyöghet semmi és egyetlen alkatrész sem lóghat túl a kormány szélességén.

  14. A kormányod, fékkarod nem akadhat el az idomban vagy a kormánygátlóban. Végállástól végállásig szépen ki kell, hogy tudd fordítani. Kormányvégállásokban a kezelőszerveket akadálytalanul használni lehessen.

  15. Nem folyik, nem csöpög semmi! Minden csavart vizsgálj át! Legyenek rendben a tömítéseid, a csavarokat húzd nyomatékra. Nem jó ha a pályán elveszik valami. Amellett, hogy balesetveszélyes, oda a versenyed, a szórakozásod is arra a napra.

  16. Biztonsági okokból, gyári vagy egyéb erős anyagból készült láncvédő használata kötelező, amit csavarkötéssel kell rögzíteni a lengővillához, mely megakadályozza bármely testrész becsípődést a lánc és a hátsó lánckerék közé.  Ezen eszköznek az élei lekerekítettnek kell lennie, nem lehet éles, hegyes kiálló része. 

  17. A váznak teljesen gyári állapotúnak kell maradnia a biztonság érdekében. A váz oldalai be lehetnek fedve védelmet szolgáló műanyag, vagy kompozit (üvegszál erősítésű) anyaggal. A vázhoz hozzáadni vagy eltávolítani részeket sem hegesztéssel sem egyéb megmunkálással nem megengedett. 

  18. Az idomok, első sárvédő kicserélhetők, az eredetivel egyező másolattal. A hasidomot úgy kell kialakítani, hogy műszaki hiba esetén képes legyen megtartani az esetlegesen kifolyó motorolaj és/vagy hűtővizet. Minden éles, hegyes kiálló élet le kell kerekíteni.

  19. Sisak és csomagrögzítő kampókat távolítsd el! 

  20. Első és hátsó lámpák, irányjelzők eltávolíthatóak, ez rajtad áll. A keletkező nyílásokat azonban le kell fedni a megfelelő anyaggal. Nincs szükséged rendszámtábla-tartóra, utas lábtartókra, utas kapaszkodókra, bukócsőre, közép- és oldal állványra. Ha nem használod utcán a motort, ezeket jobb ha leveszed.

    Magyar Kupa és Országos Bajnokság részvétel esetén a lámpákat, irányjelzőket el kell távolítanod 

  21. Technikai Igazgatónak joga van elutasítani a szerinte nem megfelelő műszaki állapotban lévő motorkerékpárt. Döntése meghozatala előtt a rendezvény szervezőjével köteles egyeztetni

„Türelmi Idő” motorod technikai előírásaira: Egyszer figyelmeztetünk és segítünk, viszont ha a legközelebbi pályanapra sem teszed meg a szükséges átalakításokat, másodszor már nem engedhetünk pályára. A türelmi engedmény a hobbistákra és a  kiegészítő átalakításokra vonatkozik, mint például az olajleeresztő ledrótozása vagy a láncvédő felszerelése. Természetesen nem vonatkozik a balesetveszélyt előidéző hibákra, mint a rossz fék, olajfolyás stb. 

Tapadás: használható gumiabroncsok 

  1. A rendezvényen és versenyen való részvételnek gumiabroncs márkára, mintázatra vagy típusra való kikötése NINCS.

  2. A gumikat ennek ellenére felmenetel előtt ellenőrizzük. Csak kifogástalan állapotú gumival biztonságos a motorozás!

  3. Esőgumikat csak abban az esetben lehet és kötelező is használni miután a pályabíró „WET”-nek nyilvánította a versenyt illetve edzést. 

  4. Gumimelegítők használata engedélyezett, sőt ajánlott. 
  5. A hasunálat után ledobott gumiabroncsokat haza kell vinned magaddal, nem hagyhatod ott a versenypályán, mivel veszélyes hulladéknak minősül. A megfelelő gyűjtőbe add le, óvd és vigyázd a környezetet!
  6. Gumi árusítás és gumizással kapcsolatos szolgáltatás csak és kizárólag az adott versenypálya engedélyével lehetséges!

„Türelmi Idő” gumik: Természetesen hibás vagy teljesen elkopott gumival nem engedünk pályára. Ennél a témánál ezért inkább tanácsadásról, mint szigorról beszélhetünk. A különböző guminyomásokról, ideális keverékekről kérdezd nyugodtan oktatóinkat vagy a gépátvevőt!

 

Azonosítás: rajtszámok és hátterek

  1. A szervezőtől kapott adott napra érvényes rajtszámot a fejidom közepén, vagy kissé valamelyik oldalra eltolva jól láthatóan, sérülésmentesen kell elhelyezni a motoron.

  2. A csoportbeosztásodnak megfelelő matricát a sisakod jobb oldalára, jól látható helyre ragaszd!

  3. Ugyan abból a rajtszámból egyet-egyet a motorkerékpár mindkét oldalán az oldalidom hátsó alsó részén is el lehet helyeznie a versenyzőnek opcionálisan. Ennek a számnak ugyanolyannak kell lennie, mint az első rajtszámnak, amit a szervezőtől kapsz! A számnak tisztán láthatónak kell lennie a nézők és a pályabírók számára is.

  4. Egy motorkerékpáron nem szerepelhet egyidejűleg több szám vagy csoport azonosító matrica!

  5. Technikai Igazgatónak joga van elutasítani a szerinte nem megfelelő rajtszámot.  Döntése meghozatala előtt a rendezvény szervezőjével köteles egyeztetni

„Türelmi Idő”: Ezt a kérdést szigorúan vesszük, ezért ha nem szeded le otthon a régi rajtszámokat a motorról, bizony a helyszínen le kell vakargatnod őket.

 

Rend a lelke mindennek: Betartandó viselkedési rend a pályán

  1. Csak az léphet pályára, aki a helyszínen beregisztrál a rendezvényre és aláírja a szükséges felelősség nyilatkozatot.

  2. A versenypályán a forgalom egyirányú, az óramutató járásával megegyező. Haladásra a pálya teljes szélessége használható, előzni mindkét oldalról lehet. A versenypályán vagy a boxutcában a menetiránnyal szemben közlekedni TILOS!

  3. A pályát többen használják egy időben. Egy nyílt nap nem versenyzés, hanem szabad motorozás. Fokozottan figyelni kell az alacsonyabb sebességű motorkerékpárokra.

  4. Kerülni kell a kiszámíthatatlan irányváltásokat, a cikcakkban való közlekedést.

  5. A pályán megállni tilos! Rosszullét vagy műszaki hiba esetén, meg kell próbálni a lehető leghamarabb elhagyni a versenypályát valamelyik korlátmegnyitásnál. Ha ez sem sikerül, a versenypályától a lehető legtávolabb le kell állítani a motorkerékpárt, és a szalagkorlátot átugorva meg kell várni a műszaki mentést. ne próbálj beporoszkálni egy hibás motorral, mert veszélyes és összekoszolhatod a pályát, ha folyik a motorodból valami!

  6. Ha hátra kell hagyni a motorkerékpárt, soha ne fordíts hátat az érkezőknek, minden esetben a közeledő motorkerékpárokat kövesd figyelemmel! 

  7. A bokszutcában a megengedett maximális sebesség 60 km/h. Csak a menetiránynak megfelelően szabad közlekedni.

  8. A bokszutca belső, úgynevezett gyors sávjában parkolni tilos! A dinamikusan érkező versenyzők csak a gyors sávot használhatják, a boxok elé ne sodródj be!

  9. A versenypályára felhajtani csak a bokszkijárati lámpa zöld jelzésénél, a kapuban álló sportbíró engedélyére szabad.

  10. A bokszkijáraton kihajtó új pályázó alkalmazkodik, semmiképpen ne zavard a már pályán közlekedőket!

  11. Az első, “bemelegítő” körödben is ritmusosan, kiszámíthatóan, lendületesen közlekedj! 

  12. A pálya elhagyását az ideális ív időben történő elhagyásával és kézfenntartással jelezd!

  13. A bukótereket tilos előnyszerzésre, előzésre használni, illetve a kanyart levágni. Ha elhagyni kényszerülsz a pályát, óvatosan, a kellő körültekintéssel térj vissza.

  14. Kiszámítható íveken motorozz. Mindig a hátul jövő gyorsabb motoros alkalmazkodik, azaz ne válts hirtelen ívet elengedés céljából.

  15. A versenypályán bekövetkezett esetleges balesetek megítélésénél nem a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok az irányadók. Az ütközések általában versenybalesetnek minősülnek. Ajánljuk kiegészítő biztosítás megkötését.
  16. Minden nyílt napon sportbírók vigyáznak rátok a pálya területén. Zászlókkal jeleznek nektek, ezért a használt jeleket mindenkinek ismernie kell és azok utasítástartalma szerint kell cselekednie a saját és mások biztonsága érdekében: 

Zászlójelzések:

A zászlójelzések részletes leírását a “Gyorsasági Motorversenyzés Szabályai 2022′ dokumentumban találhatod, aminek nem hivatalos tervezetét letöltheted az alábbi linkről: ITT!

  • SÁRGA ZÁSZLÓ: VESZÉLY, ELŐZNI TILOS! Lassíts, készülj fel a megállásra is! Előzni tilos addig a pontig, amíg zöld zászlót nem mutatnak. 

  • ZÖLD ZÁSZLÓ: A PÁLYA MINDEN VESZÉLYTŐL MENTES. 

  • PIROS ZÁSZLÓ: PROGRAM MEGSZAKÍTVA. Lassíts, a kör befejeztével térj vissza a bokszutcába! 

  • PIROS-SÁRGA CSÍKOS ZÁSZLÓ: A TAPADÁSI VISZONYOK MEGVÁLTOZTAK. Óvatosan haladj, a pálya felülete csúszós lehet (olaj, por stb.). 

  • FEKETE ZÁSZLÓ NARANCS KÖRREL: HÚZÓDJON LE! Azonnal hagyd el a versenypályát, állj félre, és lépj a szalagkorlát mögé!

  • KÉK ZÁSZLÓ: Azt jelzi egy adott versenyzőnek, hogy őt előzni kívánja egy nála gyorsabban haladó résztvevő. Adj utat a gyorsabban haladó résztvevőnek, engedd el a téged leköröző versenyzőt!

  • FEHÉR ZÁSZLÓ: A fehér használata jelzi a versenyzőnek, hogy egy sokkal lassabb jármű van a pályának a jelzést követő szektorában.

  • KOCKÁS ZÁSZLÓ: az adott motorozásnak vége. A levezető köröd után térj vissza a depóba.

„Türelmi Idő” rendszabályok: Egyszer figyelmeztetünk, másodszorra kizárunk! Egyszer előfordulhat, hogy valaki a versenydrukk során figyelmetlen. A notórius rendszegőktől azonban másodszori „kihágás” alkalmával elköszönünk. A többiek nyugalma és biztonsága fontosabb.

 

GY.I.K., azaz összefoglaló gyakori kérdések alapján:

1. Sárga zászlót láttam egy zászlóként lengetve és duplán is lengetve. Mi a különbség és mi a teendő ilyenkor?

Sárga zászló a legfontosabb jelzés egy versenypályán, több formában is találkozhatsz vele az alábbiak szerint:

  • A rajtrácson soronként bemutatva: a versenyfutam rajtja késik (start delayed).
  • Egy sárga zászló a sportbírói poszton bemutatva: veszély a versenyző előtt a pályatest közelében.
  • Két sárga zászló (dupla sárga zászló) a sportbírói poszton bemutatva: veszély a versenyző előtt a pályatesten, a pályatest részben vagy egészében el lehet torlaszolva.
  • A pályainspekciós kör során sárga zászlót kell lengetni minden sportbírói poszton, jelezve az edzések és versenyfutamok során alkalmazott zászlójelzések pontos helyét.

A versenyzőknek lassítaniuk kell, illetve fel kell készülniük a megállásra is. Az előzés tilos addig a pontig, ahol zöld zászlót mutatnak. A fenti szabályok megsértése esetén a versenyző a következő büntetéssel sújtható! Amennyiben a versenyző a sárga zászlójelzésnél előz, de felismerve a szabálysértés tényét, kezét felemelve maga elő engedi a megelőzött versenyzőt vagy versenyzőket, nem szabnak ki rá büntetést.

2. Mi a teendőm, ha minden poszton és a rajtvonalon is piros zászlót látok?

  • A versenyfutam vagy edzés megszakítva.
  • A versenyzőknek csökkentett sebességgel vissza kell térniük a bokszutcába.
  • Figyelj a biztonságos de dinamikus haladásra, hiszen a versenypályán veszélyhelyzet is lehet, minél előbb lejöttök a pályáról, annál előbb kaphat segítséget bajbajutott társatok!

3. Kék zászlót látok versenyen. Mi a teendőm, ha én vagyok a lassabb pilóta?

  • Hamarosan gyorsabb versenyző előzi meg az adott versenyzőt.
  • Edzésen az adott versenyzőnek nyomvonalát tartva fokozatosan lassítania kell, hogy az előzést lehetővé tegye.
  • Versenyfutam során csak lekörözés esetén használható. Az adott versenyzőnek a lehető legkorábban el kell engednie az őt leköröző versenyzőt vagy versenyzőket.
  • Amennyiben versenyzők csoportja kerül lekörözésre egy vagy több versenyző által, és a lekörözendő csoport számára a kék zászló bemutatásra kerül, a lekörözendő csoport tagjai között az előzés tilos egészen addig, amíg az őket leköröző versenyző vagy versenyzők be nem fejezik a lekörözést.

4. Edzést megszakították egy bukás miatt? Mi a teendőm?

  • Edzés megszakítása esetén valamennyi versenyzőnek vissza kell térnie a boxutcába.

5. Mikor előzhetek a sárga zászlós jelzést követően?

  • Sárga zászló esetén TILOS előzni. Csak azután kezdeményezhetsz előzést, ha a következő szektorban a zöld zászló feloldja a veszélyhelyzetet.

6. Megállhatok-e a versenypályán, ha a gépemen műszaki hibát észlelek?

  • Nem. Egyedüli megengedett megállás versenypályán, ha az edzés leintését követően biztonságos körültekintéssel rajtpróbát végzel.
  • Műszaki hiba esetén a lehető legrövidebb úton félre kell állnod a pályatestet elhagyva, biztonságos részre.

7. Vehet-e igénybe külső segítséget egy versenyző versenypályán?

  • Nem. Kivéve a sportbíró segítsége bukás vagy műszaki hiba esetén.
  • Azaz soha nem állhatsz meg segíteni egy társadnak, arra ott van a szakszemélyzet, akik vigyáznak rá!

8. Boxutcába menetiránnyal szemben begurulhatok-e a motorral?

  • Nem.
  • Boxutcában vagy versenypályán semmilyen körülmények között sem szabad menetiránnyal szemben motorozni.

9. Olyan gyakran látok zöld zászlót a pályán. Mikor mire kell figyelnem?

  • Mindig szabad utat jelöl.
  • A pálya veszélytól mentes.
  • Feloldja a sárga zászló előzési tilalmát.
  • A pályára lépés első körében látott zöld is ezt tudatja veletek!

10. A verseny végén a célegyenesben egyszerre láttam a kockás és a kék zászlót lengetve. Ez mit jelent?

  • A futam leintésekor a versenyben vezető pilóta előtt közvetlenül egy vagy több lekörözött versenyző érkezik a célvonalhoz. A kockás zászló a győztesnek szól, míg a lekörözötteknek biztonságos, szabad utat kell hagyniuk számára

11. Mit jelent a korai rajt?

  • Korai rajtot követ el a versenyző, amennyiben a piros fény kialvása előtt előrefele mozog motorjával.

  • A korai rajtot elkövető versenyző a nálunk megszokott gyakorlatban időbüntetést kap

12. Versenyzői eligazításon muszáj részt vennem?

  • IGEN, személyesen és pontosan!

13. Milyen jelzésre rajtolunk a versenyeken?

  • A rajtlámpán meggyullad a piros fény, majd 2 és 5 másodpercen belül kialszik, jelezvén a versenyfutam rajtját.
  • Zöld lámpa NINCS!
  • Rajtrácsra érkezéskor a lámoa “vak”, azaz nem világít!

14. Sárga piros csíkos zászlónál lehet előzni?

  • Igen
  • Az eső kivételével bármely más okból megváltozott tapadási viszonyok az adott szektorban (olaj, por stb.)
  • Sárga-piros csíkos és fehér alapon átlós piros csíkos zászlót együtt látod az már esőt jelez az adott szektorban.

15. A rajtrácson állok és műszaki hibát észlelek, nem fogok tudni rajtolni. Mit tegyek?

  • Maradj ülve a motorodon és határozott kézfeltartással, integetéssel jelezd a problémát, hogy a rajtot megszakítsák, késleltessék, amíg biztonságba nem kerülsz.

16. Van sebességkorlátozás egy versenypályán?

  • Igen. Boxutcában 60 km/h, depóban 30 km/h

17. Vissza gurulhatok-e szépen lassan a boxutcába, ha olyan problémát észlelek a verseny alatt, ami miatt fel kell adnom azt?

  • NEM.
  • A lehető legrövidebb úton félre kell állnod és biztonságos helyre kell menned.
  • Előfordulhat, hogy műszaki hibád során olajat hagysz a versenypályán. Ha beporoszkálsz a hibás motorral, végigolajozhatod a pályát.
  • A lelassult versenyző nagy veszély a mögötte gyorsan érkezőknek, ezért sem szabad beporoszkálnod!

18. Használhatok kamerát a motorozás alatt?

  • Igen, de csak a motorodon, a testeden soha.
  • A motorra szerelt kamera nem nyúlhat túl az idomon, illetve be kell mutatnod gépátvételen is!

19. Elestem, de megúszta a motor és én is. Visszamehetek a pályára még az adott napon?

  • Igen, de csak ha a motorodat a műszaki gépátvevő, téged pedig egy illetékes doki vagy enyhébb esetben a versenyigazgató megvizsgált!

 

Dióhéjban ennyit kell szem előtt tartani minden pályázónak.

Gyertek bátran, segítünk mindenben!

Ne kockáztass az utcán, motorozz pályán!